Olyan a mai evangélium mintha Jézus annak a vitának is a végére szeretne pontot tenni, hogy szabad-e katolikusoknak a maguk hitéről és megtéréséről nyilvánosan beszélni vagy sem. A mai részlet utolsó mondata ugyanis ez: „Aki azonban az igazságot cselekszi, a világosságra megy, hadd jusson nyilvánosságra, hogy tetteit Istenben vitte végbe.”

A vita ezek után nem is arról szólhat, hogy szabad-e tanúságot tenni, hanem arról, hogy hogyan szabad.

szerzetes hit

Forrás: Gianni Crestani képe a Pixabay -ről..

Egy református édesapa tanúságtétele

Sok felnőtt megtérő úgy tesz tanúságot a hitéről, hogy rengeteget beszél saját magáról. Egyszer azonban hallottam egy református férfit, aki éppen ebből kiindulva magáról alig valamit mondott. Helyette több idézetet olvasott föl az Ószövetségből, mely Isten szerető gondoskodásáról szólt. Ha engem felkérnének tanúságtételi stílustanácsadónak, amolyan „lelki sztájlisztnek”, én ezt a stílust ajánlanám.  

Assisi Szent Ferenc legeredetibb tanúságtétele

A katolikus egyház egyik legeredetibb „sztájlisztje” Assisi Szent Ferenc volt. Ő meztelenre vetkőzött, hogy édesapjának mindent visszaadjon, amit csak tudott. Tette ezt egy kisebb nyilvánosság előtt. Végül kapott egy szegény embertől egy barna színű köntösfélét, melyet kereszt formájúra vágott és abba bújt bele. Ez lett a ferences rend habitusa. De térjünk vissza a tanúságtételre!

Egy nap egyik testvérének azt mondta Szent Ferenc, hogy menjenek be a városba ketten prédikálni. Elindultak habitusukban és végig mentek a városon, de nem szóltak egy szót sem. Aztán visszajöttek a kiindulási ponthoz. Utána megint megtették ezt a retúr járatot, szintén egy hang nélkül. Türelmetlenné vált a testvér és megkérdezte Szent Ferencet: „Akkor ma nem prédikálunk?”. „Az volt a prédikáció, hogy itt kétszer megfordultunk a városban.”

Néma prédikáció létezik, de néma a tanúságtétel létezik-e

Sokszor a néma tanúságtétel nehezebb, mint a szöveges. Egy apáca, aki beteget ápol, mindennap tanúságot tesz, de nem beszél minden betegnek az ő csodálatos megtéréséről. Egy családanya, aki minden nap megfőzi az ebédet és segít a gyerekeknek a tanulásban, tanúságot tesz a saját családtagjainak a csendes és biztosan megkapható szeretetről, de az asztalnál csak kérdésre válaszolva beszél a megtéréséről.

Összefoglalva: én azt gondolom, hogy a szavak nélküli tanúságtételnek nagyobb az ereje, mint a szavakban elmondottaknak, de helye van egy plébánia életében néha a laikusok által elmondott tanúságtételeknek is, ha azokban Isten tetteiről, a kegyelem működéséről több szó esik, mint a tanúságtevőről magáról.

Íme, a mai evangélium!

Jézus mondta:

„Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Isten nem azért küldte Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön általa a világ. Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, de aki nem hisz, az már ítéletet vont magára, mert nem hitt Isten egyszülött Fiában.

Az ítélet ez: A világosság a világba jött, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert tetteik gonoszak voltak. Mert mindenki, aki gonoszat tesz, gyűlöli a világosságot, és nem megy a világosságra, nehogy napvilágra kerüljenek tettei. Aki azonban az igazságot cselekszi, a világosságra megy, hadd jusson nyilvánosságra, hogy tetteit Istenben vitte végbe.”

Jn 3,16-21