A mai szentlecke röviden így hangozna: Barnabás és Pál gyógyított a görögök földjén, ezért a görögök azt hitték, hogy ők isteneik közül valók és hódoltak volna nekik, ha Pál apostol meg nem érteti velük, hogy ők nem pogány istenek, hanem az igazi Isten hithirdetői. De miért éppen a keresztény kisközösségek vezetői számára mutat utat ez szentírási történet?

szerzetes

Forrás: Viktor Talashuk képe az Unsplash-ról.

A vezetők változhatnak

A szerzetesrendekben életük során sokszor helyezik egy kolostorból egy másik kolostorba át a szerzeteseket. Ennek az az egyik fő célja, hogy a szerzetesek Istenhez ragaszkodjanak és ne a hívek közösségéhez vagy egy település népéhez. Ezzel a gyakorlattal a hívek is leckét kapnak abból, hogy Istenhez kötődjenek, ne pedig egy paphoz.

Ugyanakkor sok hívőnek és szerzetesnek és szerzetesnőnek egy életen át ugyanaz a lelki vezetője. Ennek az az oka, hogy megtanulják a lelki életet élők, hogy a lelki vezetőtől a rosszat is el kell fogadni. Nem tesz jót egyetlen léleknek sem, ha semmilyen bírálatban soha nem részesül, és az első kellemetlen beszélgetés után lelki vezetőt vált. De hogy jön ez a görög istenekhez?

A vezető egy idő után bedőlhet saját magának

Más a helyzet a főleg nagyvárosokban és lelkiségi mozgalmakban megtalálható keresztény kisközösségek esetében. Ezeknek a 8-20 fős csoportokban együvé tartozó híveknek is van egy vezetőjük, aki személyében ritkán változik. Ő szokott előadásokat tartani, ő szokta a találkozókon az utolsó szót megkapni, az ő véleményére mindenki jobban ad, mint a többiekére. És vannak közöttük, akik ennek alapján el is hiszik magukról, hogy az ő véleményük jobb. Hogy ők többet látnak az Igazságból, mint a társaik. Még az is lehet, hogy amikor azt mondják nekik a többiek arra, amit mond, hogy „ez király”, akkor azt gondolják magukról, hogy „nem királyi, isteni vagyok”. És ez nagy baj, felettébb nagy baj.

Mit tehetnek a közösség tagjai?

Ha a közösség tagjai ráébrednek, hogy felsőbbrendűnek képzeli magát a vezetőjük, akkor nagyon szépen és finoman figyelmeztethetik erre. Ha nem érti, akkor annyira tudatalatti szinten van ez nála, hogy nem érdemes semmit tenni. Ha érti, akkor segíteni kell neki a változásban. Csak arra kell vigyázni, nehogy az történjen, hogy az „egyszemélyes isteni vezetőt” egy „isteni triumvirátus” váltsa föl. Ismerős neked ez a jelenség?

Íme, a mai szentlecke az Apostolok Cselekedeteiből!

Pál és Barnabás buzdítja a pogányokat, hogy térjenek az igaz Istenhez.

Pál és Barnabás Ikónium városában eredményesen hirdették az Úr igéjét. Emiatt a pogányok és a zsidók – vezetőikkel együtt – arra készültek, hogy bántalmazzák, sőt megkövezzék őket. Ők azonban megtudták ezt, és elmenekültek Likaónia-tartomány városaiba: Lisztrába és Derbébe, és ezek környékére. Ott hirdették az evangéliumot.

Lisztrában élt akkor egy férfi, aki nem tudott a lábára állni. Béna volt ugyanis a születésétől fogva, és még soha egy lépést sem tett. Ő is hallgatta Pál beszédét, aki reátekintve látta rajta: elegendő hite van arra, hogy meggyógyuljon. Hangosan rákiáltott tehát: „Állj egyenesen a lábadra!” Az talpra ugrott, és járni kezdett.

Amikor a tömeg látta, hogy Pál mit művelt, likaóniai nyelven felkiáltott: „Istenek szálltak le hozzánk emberi formát öltve!”

Barnabást Jupiternek gondolták, Pált pedig – minthogy ő vitte a szót – Merkúrnak. Sőt a város előtt álló Jupiter-templom papja áldozati állatokat és koszorúkat hozatott a kapuk elé, és a néppel együtt áldozatot akart bemutatni.

Amint Barnabás és Pál apostol ezt meghallották, ruhájukat megszaggatva a tömeg közé rohantak. „Emberek, mit csináltok?” – kiáltották. „Mi is hozzátok hasonló halandó emberek vagyunk, és éppen azt hirdetjük nektek, hogy ezektől a bálványoktól térjetek meg az élő Istenhez, aki az eget, a földet meg a tengert alkotta és mindazt, ami bennük van. Ő az előző korszakban megengedte, hogy a pogányok mind a maguk útját kövessék. Bár létezése akkor sem maradt bizonyíték nélkül, hiszen jót tett veletek: az égből esőt és termékeny időt küldött számotokra, és bőven adott nektek eledelt, a szívetekbe pedig örömet.”

Így beszéltek, de így is alig tudták lecsillapítani a tömeget, nehogy áldozatot mutasson be nekik.

ApCsel 14,5-18