Elterjedt vélekedés, hogy annak, hogy valakit megszeretünk a magyarázata egy egyszerű kémiai folyamat. Tudósok is állítják ezt. Nem kell ezzel vitatkozni a hívő embernek, még akkor sem, ha úgy tudja, hogy a szeretet nem más, mint a Szentlélek kiáradása és áramlása szerető emberek között. Nem, nem kell vitatkozni a tudományos magyarázattal két okból. Az egyik, hogy a természetfeletti mindig a természetesre épít, másrészt ki tudja, hogy holnap mi lesz a tudósok véleménye a szeretet természetéről.

szeretet

Forrás: Eveline de Bruin képe a Pixabay -ről.

Csak az elpazarolt szeretet szeretet?

Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy akkor ér valamit a szeretetünk, ha viszontszeretnek minket. Jézus azonban azt tanította, hogy szeressük az ellenségeinket is. Ha őket szeretjük, azt nem érzelmi szeretettel, hanem tettekben megnyilvánuló szeretetben szoktuk megtenni. És ha ezzel a másikban, az ellenségünkben semmilyen jóság nem keletkezik, akkor hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy szeretetünket elpazaroltuk rá. Ezzel nem mondunk nagy szamárságot, hanem rávilágítunk a szeretet egyik nagy vonására, mégpedig Isten szeretetének nagy vonására: Isten minden szeretete túláradó szeretet, „elpazarolt” szeretet. Meg nem érdemelt szeretet. Olyan szeretet, amit soha ember viszonozni nem tud. Olyan ez, mintha Isten mindig túltöltene egy poharat, és az éltető nedű mindig túlcsurogna.

Ebből látszik, hogy minél inkább szeretet a szeretetünk, annál több „csurog túl”. Túlcsorduló, de nem elpazarolt a szeretetünk. Mert, amit egy másik emberért viszonzatlanul teszünk jót vagy úgy, hogy  támadást kapunk viszontszeretet helyett, azt a szeretetet Istentől százszorosan visszakapjuk. Részben itt a földön, részben az örök életben.

A szeretet nem csak egy érzés

Mindenki érzett már szeretetet. Tud adni is szeretetet. De ha érzelmileg blokkolt állapotban is vagyunk és már nem érzünk semmit, akkor is tudunk szeretni a tetteink által. Tegyük azt a felebarátunknak, amit szeretnénk, hogy ő tegyen nekünk, és figyeljük meg, hogy a leblokkoltság is lassan elmúlik. A szeretet azonban – ahogy Pál apostol is írta – nem múlik el soha! Soha.

Íme, a mai evangélium!

„Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg az én szeretetemben!

Ha megtartjátok parancsaimat, megmaradtok szeretetemben, ahogy én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok az ő szeretetében.

Ezeket azért mondtam nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök ezzel teljes legyen.”

Jn 15,9-11