A mai evangéliumban Jézus arra szólít fel, hogy legyünk jók: irgalmasok, megbocsátók, adakozók. Ezt mondják a humánus viselkedés élharcosai is. Az ő tanaikat követők „filozófiája” nagyjából abban fogalmazható meg: „Ma neked, holnap nekem.”

Miért reálisabb ennél az evangélium?

Az evangéliumot megvalósító embernek nem egy másik emberre kell hasonlítania, hanem Istenre. Az evangéliumban szinte minden helyen, ahol valamilyen felszólítást kap az ember a jóra, ott Jézus elmondja, hogy mindazt a jót, amit másoknak teszünk, egyszer visszakapjuk a mennyei Atyától. Igazi jutalmunk lesz. Ez a bíztatás sokkal közelebb áll az ember „természetéhez”, mint az, amit a humánusan viselkedők és az ő sajtóapostolaik próbálnak elfogadtatni az emberekkel.

szeretet felvilágosodás

Forrás: Major Tom Agency  Unsplash-on.

Ki miért jó?

Mondhatjuk, hogy a humánusan viselkedők érdekből tesznek jót? Igen. Hiszen azt gondolják, hogy ha sikerül nekik emberségesen bánni másokkal, sikerül egy gondoskodó társadalmat fölépíteniük, akkor majd, ha ők kerülnek bajba, nekik is segítenek.

Mondhatjuk, hogy az evangélium követői jutalomért szeretnek? Igen. De az ő jutalmuk (már itt a földön) a szeretet: az emberektől és Istentől. Az ő jutalmuk a lelkük egy állapota. Az ő jutalmuk végső soron Isten maga.

Mit szólnának ehhez az eszmefuttatáshoz a filozófusok?

Kinevetnének és kioktatnának. Nem baj. Én nem fogom kárhoztatni őket. Igyekszem…

Íme, a mai evangéliu!

Legyetek tehát irgalmasok, mint a ti Atyátok is irgalmas! Ne ítéljetek, és titeket sem fognak elítélni. Ne kárhoztassatok senkit, és benneteket sem fognak kárhoztatni. Bocsássatok meg, és bocsánatot fogtok nyerni. Adjatok, és adnak majd nektek is: jó és tömött, megrázott és túláradó mértékkel adnak majd az öletekbe. Mert amilyen mértékkel mértek, olyannal fognak visszamérni nektek.”

Lk 6,36-38