A mai evangélium értelmezhető úgy is, hogy bűnöket megbocsátani annak van hatalma, aki csodát tud tenni. Azt gondoljuk sokan, hogy Jézus magát a csodákkal igazolta. Jézus nem csak azért tett csodát, adott csodás gyógyulást, hogy egy konkrét ember konkrét baján segítsen, hanem azért, hogy jelezze, hogy Ő Istentől jött. De manapság annyian beszélnek Istenről, akik nem tesznek csodát…

csoda

Forrás: kisistvan77 képe a Pixabay -en.

A papok papolnak

A papok papolnak. Rendben, hiszen 5-8-10 évig tanulnak teológiát. Az apostoli folytonosság révén Jézus közvetlen tanítványainak a lelki leszármazottjai. Jézus nekik mondta, hogy hatalmuk van a kötésre és oldásra, azaz a bűnök megbocsátására. De milyen jellel igazolják magukat? Tesznek-e csodát?

Igen. Csodát tesznek minden szentmisében. Az ő szavukra lesz a kenyérből Krisztus teste és az ő szavukra lesz a borból Krisztus vére.

De mi van a laikusokkal…

Sokan írnak és mondanak okosakat és butaságokat Krisztus nevében, akik soha életükben nem lesznek és voltak papok, s így a szentmisében sem tesznek csodát. Nem. Látható és igazolható csodákat lehet, hogy nem tesznek, de ki tudja, hogy melyik tettük vagy melyik szavuk indít valakit lelkiismerete megvizsgálására. Ki tudja, melyik tettük vagy szavuk révén gyógyul be valakinek a lelki sebe? Vagy melyik megnyilvánulásuk következtében szánja el magát egy ember a többi ember szolgálatára?

Sok ilyen kérdésre csak a Mennyekben kapunk választ, de lehet, hogy te emlékszel egy mondatra, amit egy laikustól hallottál és ami miatt csodálatos párbeszédbe kerültél Istennel. Adventben vissza is gondolhatsz rá.

Íme, a mai evangélium!

Egyik napon, amikor Jézus tanított, farizeusok és törvénytudók is ültek körülötte, akik Galilea és Júdea különböző falvaiból és Jeruzsálemből jöttek. Az Úr ereje akkor arra indította Jézust, hogy gyógyítson.

Ekkor néhány férfi egy béna embert hozott hordágyon. Be akarták vinni a házba, hogy eléje tegyék, de a tömeg miatt nem fértek hozzá. Ezért fölmentek a tetőre, és azon át bocsátották le ágyastul a középre, Jézus elé. Hitük láttára Jézus így szólt: „Ember, bocsánatot nyertek bűneid.” Erre az írástudók és a farizeusok azt gondolták magukban: „Ki ez, hogy így mer káromkodni? Ki bocsáthatja meg a bűnöket? Nemde egyedül Isten?”

Jézus pedig gondolataikba látva megszólalt: „Miért gondolkodtok így magatokban? Mi könnyebb, ha azt mondom: »Bocsánatot nyertek bűneid!« – vagy azt: »Kelj föl és járj!«? Tudjátok meg tehát, hogy az Emberfiának van hatalma a földön a bűnök megbocsátására.” Ezzel a bénához fordult: „Mondom neked, kelj föl, fogd ágyadat, és menj haza!” Erre ő a szemük láttára tüstént fölkelt. Fogta ágyát, amelyen feküdt, és Istent magasztalva hazament. Erre mindnyájukat ámulat fogta el, magasztalták Istent, és félelemmel eltelve mondogatták: „Csodadolgokat láttunk ma.”

Lk 5,17-26