Jézus a mai evangéliumban azt ígéri nekünk, hogy az Ő békéjét adja. De milyen Isten békéje? Miért más, mint a világ békéje?

A világ békéje

A világban a béke gyakran ideiglenes. Általában az erősebb fél ajánlja föl a gyengébbnek, és a békéért kér is cserébe valamit. Ez legtöbbször anyagi javakat jelent, de időnként a kisebb fél megszállását is. Így erre a békére nyugodtan mondhatjuk, hogy igazságtalan. Az igazi béke alapja pedig az igazságosság. Amíg a világban igazságtalanság van, addig mindig lesz háború is. Jézus nem is ilyen békéről beszél.

Forrás: MikesPhotos képe a Pixabay -ről.

Milyen a béke, melyet Jézus ad?

A béke a lélekben kezdődik, és automatikusan békeszerzővé tesz: kisugárzik. A béke alapja, hogy Isten szeret, pedig meg nem érdemeljük, Isten úgy szeret, ahogy vagyunk és mindent megbocsát nekünk; és mi is megbocsátunk másoknak. Nemde ezt imádkozzuk a Mi Atyánkban is? „Bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek!”

A lélek békéjét Jézus olyan hatalmas értéknek tartja, hogy a 8 boldogság között említi. „Boldogok a békességben élők, mert Isten fiainak hívják majd őket.” Ebből látszik, hogy meglátszik rajtunk, amikor Isten békéje tölt el bennünket. Meglátszik, mert Isten Egyszülött Fiához hasonlóan, mi is Isten fiai (és lányai) leszünk, ha Isten békéje eltölt minket. És ez nem valami cirkuszi mutatvány. Nem egy nagy keresztény prédikátor „léleklehívása”. Nem is a világmindenséggel való egyesülés és egyéb pogány praktikák eredménye.

Csak ismételni tudom. Ez a béke, amit Jézus ad a megbocsátáson keresztül tapasztalható meg, és nem épülhet igazságtalanságra. Te érezted már Isten békéjét?

Íme, a mai evangélium!

Az utolsó vacsorán mondott beszédében Jézus így szólt tanítványaihoz:

„Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek. Nem úgy adom, ahogy a világ adja nektek. Ne nyugtalankodjék szívetek, és ne csüggedjen! Hiszen hallottátok, hogy azt mondtam: »Elmegyek, de visszajövök hozzátok.« Ha szeretnétek engem, örülnétek annak, hogy az Atyához megyek, mert az Atya nagyobb nálam. Előre megmondtam nektek, mielőtt megtörténnék, hogy ha majd bekövetkezik, higgyetek.

Már nem sokat beszélek veletek, mert jön a világ fejedelme. Rajtam ugyan nincs hatalma; hogy azonban megtudja a világ, hogy szeretem az Atyát: úgy cselekszem, amint az Atya meghagyta nekem.”

Jn 14,27-31a