„Aki közületek nagyobb akar lenni, legyen a szolgátok, s aki első akar lenni, legyen a cselédetek.” (Mt 20, 26-27) – mondta Jézus az apostoloknak. Azaz nem azt mondta a Mester, hogy ne akarjatok elsők lenni, hanem azt mondta, hogy mi az igazi elsőség. De hogy jön ez a gondolat a mai evangéliumhoz? Az első idézet a mai evangélium hátteréül szolgál. Azért hoztam ide, mert siker gyakran van versengés után. Bár a mai bibliai szöveg nem versengésben elért győzelemről szól, de jó tudni, hogy a sikerünk bátran lehet akár küzdelem árán is. De térjünk vissza a mai nap gondolataihoz!
A Fiú öröme
A mai evangéliumban Jézus felujjongott. Ennyire örült annak, hogy az általa kiküldött 72 tanítvány sikerrel járt hithirdető küldetésében. Attól is boldog volt, hogy mindezt, azaz Isten országának eljöttét, nem a hatalmaskodók adták tudtul az embereknek, hanem a kicsik. És ebben az emelkedett lelkiállapotban első dolga Jézusnak, hogy hálát adjon és elfogadottságát „ünnepelje”.
Igen, így viszonyul Jézus a sikerhez. Áldja érte az Atyát, és az őt követőkkel pedig megoszt valamit a Szentháromság titkában. Mit jelent ez nekünk?
Mindig a gyengébbnek szurkolunk
A sikerhez való viszonyunkban két dolgot tanulhatunk Krisztustól. Örüljünk a jó ügyekben levő igazi sikerünknek, hálát adva Istennek. És legyünk mindig a kisebbek pártján. Ez utóbbira egy nagyon jó példa volt egyik barátom falusi anyukájának a focihoz való hozzáállása. Mikor a fiai nem a saját falujuk meccsére mentek vasárnap délután, mindig azt mondta nekik, hogy „Ugye a gyengébbnek drukkoltok?”. És még valami… Ha kicsi vagy és ezért sokkal nehezebb sikeresnek lenned, gondolj arra, Isten mindig neked drukkol.
Íme, a keddi evangélium!
Amikor a hetvenkét tanítvány nagy örömmel visszatért küldetéséből, Jézus felujjongott a Szentlélekben, és így imádkozott: „Áldalak téged, Atyám, mennynek és földnek Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, és a kicsinyeknek jelentetted ki. Igen, Atyám, így tetszett neked.
Mindent átadott nekem Atyám. Senki más nem ismeri a Fiút, csak az Atya; és az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú ki akarja jelenteni.” Jézus ezután tanítványaihoz fordult, és külön nekik mondta: „Boldog a szem, amely látja, amit ti láttok. Mondom nektek, sok próféta és király szerette volna látni, amit ti láttok, de nem látta, és hallani, amit ti hallotok, de nem hallotta.”
Lk 10,21-24
Utolsó kommentek