Amikor kamasz koromban az evangéliumot olvasva azt tapasztaltam, hogy Jézus szerette a szegényeket, akkor örültem, hogy szegény családban nőttem fel. Úgy érzetem, Jézus hozzám szól. Ugyanakkor soha nem zavart, hogy egyházában a fontos liturgikus eszközök aranyból készültek, ahogy az sem, hogy értékes műalkotások maguk a liturgikus terek is.

 

Forrás: Annie Spratt fotója az Unsplash-ról.

Isten tiszteletének tárgyiasult formái

Az a gazdagság, amivel a templomokban találkozunk hasonlatos ahhoz a kenethez, amelyet Mária adott Jézusnak, s amiről a mai evangéliumban olvashatunk. Istent az értékes esztétikummal megjeleníteni, illetve értékes tárgyak segítségével dicsőíteni, nem pazarlás. Más összefüggésből ragadom ki, de itt is érvényes kijelentés, hogy adjuk meg Istennek, ami az Istené.

Egyháziak, akik annyira aggódnak a szegényekért

Van egy fájdalmas tapasztalatom egy középkorú szerzetesről. Rendházuk egy palota ahhoz képest, ahol a magyar lakosság többsége él. Ez a szerzetes gyakran ír arról, hogy el kellene menni neki a társadalom perifériáján élőkhöz, az igazán szegényekhez, a nincstelenekhez. Erről többször írt blogjában. De nem megy el, hanem él a „palotájában”. Azt gondolom, hogy ő nem is tudja, hogy a középosztály szegényebb tagjai, mennyi munkával, gondolkozással, gazdálkodással tudnak egy középosztálybeli létet fönntartani a családjuk számára. Ők azok, akik tízig számolnak, mielőtt arról beszélnek, hogy idegen kultúrák gazdasági bevándorlóit hogyan és hol kellene megsegítenünk. Miközben ők azok is, akik lehetőségeikhez mérten támogatják az afrikaiakat és közel-keletieket, ahogy csak tudják.

Mi a jézusi viszony a szegénységhez?

Egy normális katolikus maga úgy bánik az általa birtokolt javakkal, mintha nem is az övé lenne. Jézus szavaival élve „nem tapad hozzá a szíve”. De él minden képességével és lehetőségével, hogy a családja számára jó jelent teremtsen. Adakozik és ésszel adakozik. Tudja, hogy ebben sem lehet tökéletes, ezért a kérdést gyakran helyezi a lelkiismeret vizsgálata tárgyává. De nem álságoskodik, mert az nem jézusi.

Íme, a mai evangélium!

Hat nappal húsvét előtt Jézus Betániába ment. Itt élt Lázár, akit Jézus feltámasztott a halálból. Vacsorát rendeztek Jézus tiszteletére Márta felszolgált, Lázár pedig ott ült Jézussal a vendégek között.

Mária pedig vett egy font illatos, drága nárdusz-olajat, megkente vele Jézus lábát, majd hajával megtörölte. A ház betelt a kenet illatával. Jézus tanítványai közül az egyik, aki elárulni készült őt, a karióti Júdás, megszólalt: „Miért nem adtuk el ezt a kenetet háromszáz dénárért, és miért nem osztottuk szét a szegények között?” Ezt azonban nem azért mondta, mintha gondja lett volna a szegényekre, hanem mert tolvaj volt; ő kezelte a pénzt, és az adományokat ellopkodta.

Jézus azt mondta neki; „Hagyd békén őt, hiszen temetésem napjára teszi. Mert szegények mindig lesznek veletek, én azonban nem leszek mindig veletek.”

A zsidók közül sokan megtudták, hogy Jézus Betániában van, és odamentek nemcsak Jézus miatt, hanem hogy lássák Lázárt, akit feltámasztott a halálból. Ekkor a főpapok elhatározták, hogy Lázárt is megölik, mivel miatta a zsidók közül sokan hittek Jézusban.

Jn 12,1-11