Erre a kérdésre a katolikusok két választ szoktak adni. Az első a következő. Szenvedés azért van a földön, mert az ember szabad. Tehet rosszat is. Olyat, amitől más szenved.

A második válasz pedig az szokott lenni, hogy ezért van betegség és kínlódás a földön, mert a bűnnek (erkölcsi rossznak) a való világban következményei vannak.

Mindkét magyarázat elfogadható, de a második magyarázatra szorul. Miért?

Ne vádold önmagad!

Forrás: Rebecca Moninghoff képe a Pixabay -ről.

Sokan azt gondolják, hogy azért lettek súlyos betegek, mert súlyos bűnük van. Az ószövetségi emberek is gyakran gondolták ezt. De aki megismeri és áttanulmányozza az Ószövetségből Jób könyvét, az megtudhatja, hogy Jób igaz ember volt, mégis mindenét és mindenkiét elvesztette, de a végén mégis meggyógyult. Jób könyvéből kiolvasható, hogy a szenvedések nem úgy érik az embert, hogy ma tesz valami rosszat és holnap eltörik a karja.

Jézus is találkozik ezzel a szemlélettel. Egyszer meggyógyít egy vakot és a vak ismerősei megkérdezik tőle, hogy kinek a bűne miatt született vakon az az ember: a szülei bűnei miatt vagy az ő saját bűnei miatt.

Jézus válasza

Jézus erre a fölvetésre azt mondja, hogy sem nem a volt vak bűnei miatt, sem nem a szülei bűnei miatt volt vak az ember, hanem azért, hogy megdicsőüljön az Isten.

És erre mi lehet a mi válaszunk?

Ne bántsunk senkit azért, mert szenved. Ne rontsunk rá, hogy neked most 5 perc múlva meg kell térned és akkor majd egészséges leszel! Bennünket pedig, ha nagy szenvedés ér, mondjuk azt, amit Jób mondott: „Ha a jót elfogadjuk Isten kezéből, miért ne fogadnánk el a rosszat is?” (Jób2,10)

Íme, a mai evangélium!

Abban az időben Jézus a (Szent)lélek erejével visszatért Galileába. Híre elterjedt az egész környéken. Tanított a zsinagógákban, és mindenki elismeréssel beszélt róla.
Eljutott Názáretbe is, ahol nevelkedett. Szokása szerint bement szombaton a zsinagógába, és olvasásra jelentkezett. Izajás próféta könyvét adták oda neki. Szétbontotta a tekercset, és éppen arra a helyre talált, ahol ez volt írva: „Az Úr Lelke van rajtam. Fölkent engem és elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy szabaddá tegyem az elnyomottakat, és hirdessem: elérkezett az Úr esztendeje.” Összetekerte az írást, átadta a szolgának, és leült. A zsinagógában minden szem rászegeződött. Ő pedig elkezdte beszédét: „Ma beteljesedett az írás, amelyet az imént hallottatok.”
Mindnyájan igazat adtak neki, de meglepődtek a magasztos igéken, amelyek ajkáról fakadtak.

Lk 4,14-22a