napivalasz

A kérdéssel az baj, hogy nincs pontosan meghatározva benne se a világ, se az, hogy mit jelent az, hogy udvarol. Ezért most hosszabban leírom, mit értek azon, hogy az egyház udvarol a világnak.

Induljunk ki abból, hogy aki udvarol, az szereti azt, akinek udvarol! Szeretné, ha vele élne, őt választaná egy életre az, akinek udvarol. Másrészt azt is meg kell határoznom, hogy mit értek a világon. Most azt értem, hogy a világ a szekularizált világ, melynek tagjai lehetnek megtért hívek és Jézus tanításával mit sem törődő jóakaratú és rosszakaratú emberek. Az udvarlás pedig abból áll, hogy ennek a világnak gesztusokat teszek, mellyel… Mellyel az egyházba édesgetem az embereket. Mi ezzel a bajom?

Forrás: S. Hermann & F. Richter képe a Pixabay -ről.

A célra igen, a módokra nem

Nyilván mindenki, aki hisz Istenben szeretné, ha minél többen hinnénk Istenben. De milyen Istenben? Ez a legfontosabb hiba, amit a világnak tett gesztusokkal el lehet követni. Az lesz a baj, hogy az istenkép nem lesz teljes, nem azt az Istent adjuk át vele, aki valójában Isten. Olyan tulajdonságokkal ruházzuk föl a Megváltót, amelyek a ma divatos humánus felfogás értékeit mutatják. És ennek az a kockázata, hogy Istent, mint csodálni érdemes, mint hatalmas szent és egyedül igaz Istent, aki Szentháromság és transzcendens lealacsonyítjuk. A misztériumot eltagadjuk vagy eltakarjuk.

Miért jutott ez éppen ma eszembe?

Ha elolvassuk a mai szentmise olvasmányát, akkor látjuk, hogy a próféta azon fáradozik, hogy érzékeltesse, hogy micsoda hatalmas, örök király az Isten. Ha ebből az Istenből egy kedves szomszédot „csinálunk”, pusztán azért, hogy emberek töltsék meg a stadionokat, ahol szentmisét mutat be egy püspök vagy érsek, akkor kárt okozunk. Azonban, ha Istenről, mint az élet kultúrájának Uráról beszélünk, ahogy Szent II. János Pál pápa tette, akkor akár egy stadionnyi fiatal is összegyűlhet, akkor is Istent, mint Teremtő Királyt fogják ünnepelni.

Tudom, hogy a különbségtétel nehéz. De azt is tudom, mekkora veszteség, ha a templomban nem érezzük az áhítatot Isten iránt. Ha nem csodáljuk Őt. A többi: kimondhatatlan!

Íme, a mai evangélium!

Prófétai látomását így írja le Ezekiel: A Lélek a templom keletre néző kapujához vezetett. Láttam, hogy Izrael Istenének dicsősége bevonul kelet felől.

Hangja nagy vizek zúgásához volt hasonló, és fölségétől az egész föld ragyogott. A látomás úgy tűnt elém, mint amikor az Úr városunkat jött elpusztítani.

Ahhoz is hasonló volt ez a jelenés, amelyet a Kobár folyó mellett láttam, és arcra borultam. Az Úr fölsége tehát a templomba vonult a kelet felé néző kapun át.

Ekkor a Lélek fölemelt, s a templom belső udvarába vitt.

A templom pedig betelt az Úr dicsőségével.

Hallottam, hogy valaki a templomból beszél hozzám, és a férfiú, aki mellettem állt, így figyelmeztetett: „Emberfia, királyi trónom ez, és lábam zsámolya; én itt lakom népem fiai között mindörökké.”

Ez 43,1-7a