A mai evangélium alapján mondhatjuk, hogy igen, írhat egy keresztény is nyílt levelet. De előtte 2 más megoldással kell próbálkoznia. Hogyan? Jézus korában sajtóban megjelent nyílt levél? Nem is volt akkor újság! És mégis. A mai evangélium szól a nyílt levélről is, ha úgy nézünk rá, mint egy problémának vagy sérelemnek a közösség elé vitelére. De mit tegyünk a publikálás előtt?

Forrás: S. Hermann & F. Richter képe a Pixabay -ről.

Beszéljük meg egy az egyben!

Először minden sérelmet érdemes a két érintettnek egymás között megbeszélni. Ha valakit rossz úton járni látok, akkor azt először neki kell megmondanom és négyszemközt. Ha az illető jó ember, akkor valószínűleg ebben a párbeszédben tisztázódik is minden. Még az is lehet, hogy rájövök, hogy én voltam az, aki az úton rossz irányban haladtam. De végződhet úgy is a párbeszéd, hogy mindketten kölcsönösen kiengesztelődve lépünk ki belőle. Ha pedig nem, akkor érdemes hívni valakit, aki pártatlan… Valakit vagy két valakit.

A pártatlanság záloga

Ha nem sikerült meggyőznöm embertársamat arról, hogy hibát követett el, akkor megkérhetek két olyan embert, aki mindkettőnket ismer, hogy vonódjon be ügyünkbe és segítsen megtalálni a megoldást. Ha ők is a másik embert tartják hibásnak, de a másik ember javíthatatlan, akkor lehet a közösséghez fordulni. Akkor lehet nyílt levelet írni. De milyet?

Milyen a nyílt levél?

Egyszerű. Rövid. Nem megszégyenítő. Bátor. Minden állítás igaz benne. Nincsenek bennfenteseknek szóló utalások. A szerző pedig legyen irgalmas. Ha ennek a levélnek a hatására sem történik semmi, akkor… Hogy mit tehet az ember ekkor, azt olvasd el a mai evangéliumban!

Íme, a mai evangélium!

„Ha testvéred vétkezik ellened, menj és figyelmeztesd őt négyszemközt. Ha hallgat rád, megnyerted testvéredet. Ha azonban nem hallgat rád, vigyél magaddal egy vagy két társat, hogy »kettőnek a tanúbizonysága vagy háromé tanúsítsa a dolgot. Ha rájuk sem hallgat, mondd meg a hívek közösségének. Ha a hívek közösségére sem hallgat, vedd úgy, mintha pogány volna vagy vámos.

Bizony mondom nektek: Amit megköttök a földön, meg lesz kötve a mennyben is; és amit feloldotok a földön, fel lesz oldva a mennyben is. És bizony mondom nektek: Ha ketten közületek valamiben egyetértenek a földön és úgy kérik, megkapják azt mennyei Atyámtól. Mert ahol ketten vagy hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.”

Mt 18,15-20