Suttogó öröm. Idén a húsvétvasárnapi öröm suttogó öröm. Olyanok vagyunk, mint a 11 apostol közül a többség a mai evangéliumban. Mi tudjuk és hisszük, hogy Jézus feltámadta, hiszen Simon elmondta. Tudjuk és hisszük, mert az emmauszi tanítványok elmondták, de magunk most nem tapasztaljuk.

húsvét öröm

Forrás: meinTAL képe a Pixabay -ről.

Hányadik húsvét?

Azok, akik sokszor vettek már részt életükben a nagyszombati szertartáson és a húsvétvasárnapi szentmisén, biztos, hogy átéltek már egy boldogító egyházélményt. Az egyház Krisztus titokzatos teste. A szentmisén az egyház látható formában van jelen. Húsvétvasárnap az egyházban úgy tudunk örvendezni, ahogy otthon magunkban sohasem. Énekelünk, kezet fogunk, áldozunk, a templom előtt vidáman beszélgetünk, gyerekeink szaladgálnak.

Ez most mind elmarad. Nincsenek kézzelfogható eseményei az ünnepnek. Mindent valamilyen médium közvetítésével kapunk. És a válaszunk is halkabb, szelídebb. Suttogó öröm. Ez lenne az igazi öröm?

Jézus gondolt erre?

Azt hiszem, most igazán illik a világ keresztényeire, amit Jézus mondott, s ami János evangéliumában található: „De elérkezik az óra, s már itt is van, amikor igazi imádói lélekben és igazságban imádják az Atyát. Mert az Atya ilyen imádókat akar.” Jn 4,23

Sokan mondják, hogy ha a járvány véget ér, új világ jön, egy jobb világ. Én hiszem ezt, de ehhez nekünk is tenni kell majd valamit. A Lélek megmondja majd, hogy mit!

Áldott és boldog húsvétvasárnapot minden kedves Olvasómnak!

Íme, a mai evangélium!

Húsvétvasárnap ketten a tanítványok közül egy Emmausz nevű faluba mentek, amely Jeruzsálemtől hatvan stádiumra (két-három óra járásnyira) fekszik. Útközben megbeszélték egymás között mindazt, ami történt. Míg beszélgettek és vitatkoztak, egyszerre maga Jézus közeledett feléjük, és hozzájuk szegődött. Ők azonban nem ismerték meg őt, mert látásukban akadályozva voltak. Jézus megkérdezte őket: „Milyen dolgokról beszélgettetek egymással útközben?” Erre szomorúan megálltak, és egyikük, akit Kleofásnak hívtak, ezt válaszolta neki: „Te vagy talán az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudja, mi történt ott ezekben a napokban?”

Ő megkérdezte: „Miért, mi történt?” Azok ezt felelték: „A názáreti Jézus esete, aki szóban és tettben nagyhatású próféta volt Isten és az egész nép előtt. Főpapjaink és elöljáróink kiszolgáltatták őt, hogy halálra ítéljék, és keresztre feszítsék. Pedig mi azt reméltük, hogy ő váltja meg Izraelt. Azóta, hogy ezek történtek, már három nap telt el, és néhány hozzánk tartozó asszony is megzavart bennünket. Hajnalban a sírnál voltak, de nem találták ott a holttestét. Azzal a hírrel tértek vissza, hogy angyalok jelentek meg nekik, akik azt állították, hogy él. Közülünk néhányan el is mentek a sírhoz, és úgy találtak mindent, ahogyan az asszonyok mondták, őt magát azonban nem látták.”

Jézus erre így szólt: „Ó, ti oktalanok, ti késedelmes szívűek!

Képtelenek vagytok hinni abban, amit a próféták jövendöltek! Hát nem ezeket kellett elszenvednie a Messiásnak, hogy bemehessen dicsőségébe?” Aztán Mózesen kezdve valamennyi prófétából megmagyarázta, ami az Írásokban őróla szól.

Közben odaértek a faluhoz, ahová tartottak. Úgy tett, mintha tovább akarna menni. De azok marasztalták és kérték: „Maradj velünk, mert esteledik, és lemenőben már a nap.” Betért tehát, hogy velük maradjon. Amikor asztalhoz ültek, kezébe vette a kenyeret, áldást mondott, megtörte, és odanyújtotta nekik. Erre megnyílt a szemük, és felismerték. De ő eltűnt előlük.

Akkor azt mondták egymásnak: „Ugye lángolt a szívünk, amikor útközben beszélt hozzánk, és kifejtette az Írásokat?”

Még abban az órában útrakeltek és visszatértek Jeruzsálembe. Ott egybegyűlve találták a tizenegyet és társaikat. Azok ezzel fogadták őket: „Valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak!” Erre ők is elbeszélték, mi történt az úton, és hogyan ismerték fel Jézust a kenyértörésben.

Jn 20,1-9 este: Lk 24,13-35