Ma van virágvasárnap. A keresztre feszítése előtti utolsó vasárnap volt ez Jézus életében. Amikor bevonult Jeruzsálembe, pálmaágakat lengettek az emberek és örömujjongással fogadták. Boldog volt-e ezen a napon a Mester?

Forrás: Grant Whitty fotója az Unsplash-ról.

Boldogok a tiszta szívűek

Az Emberfia tudta, hogy mi vár rá. Talán várta is, hogy végre bekövetkezzen. Tudta, hogy azért az óráért jött. A népnek még önismeretéből hiányzott az, hogy Isten Fiára halált fog kérni. Jézus tisztában volt vele, hogy elárulják. Hogy lett volna akkor boldog?

Csak úgy volt boldog Jézus, ahogy tanítványainak is mondta. Első nyilvános megnyilatkozásában, a hegyi beszédben elmondta a boldogság meghökkentően mély értelmezését. Idézzük ezt most föl mi is!

„Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa. Boldogok, akik szomorúak, mert majd megvigasztalják őket. Boldogok a szelídek, mert övék lesz a föld. Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert majd eltelnek vele. Boldogok az irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak. Boldogok a tiszta szívűek, mert meglátják az Istent. Boldogok a békességben élők, mert Isten fiainak hívják majd őket. Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, mert övék a mennyek országa. Boldogok vagytok, ha miattam gyaláznak és üldöznek benneteket és hazudozva minden rosszat rátok fognak énmiattam. Örüljetek és ujjongjatok, mert nagy lesz a mennyben a jutalmatok! Így üldözték előttetek a prófétákat is. (Mt 5, 3-12)

Boldogok az irgalmasok

Jézus minden boldogmondását maga is átélte. Amikor irgalmatlanul bántak vele, akkor Ő azt mondta, hogy „„Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek” (Lk 23,34). Irgalmas volt és irgalmat kért. Akkor Jézus a kereszten is boldog volt?

Nem volt maga ellensége

Jézus a kereszten rettenetesen szenvedett. Egy picit sem volt boldog. Jézus nem volt mazochista. Jézus emberi pszichéje egészséges volt. Egészen elhagyatottnak érezte magát. Ugyanakkor ez az állapot virágvasárnap még az Ő számára is csak jövő időben létezett.

Ez nem az egyház hivatalos tanítása

Szerintem Jézus azért tudott virágvasárnap tényleg boldognak lenni, mert ebben a nagy ünneplésben a feltámadása utáni nagy örömöt és megszabadulást látta elővételezve. Ez nem az egyház hivatalos tanítása, de nem gondolom, hogy eretnekség lenne.

Mit tegyünk mi virágvasárnap?

Ezt a virágvasárnapot az egész keresztény világ családilag ünnepli. Elmarad a barkaszentelés, a körmenet, a Passió játék. De az ünnep nem marad el. A szívünkbe költözik. Te beengeded, ha nálad kopogtat?