A mai evangélium az utolsó vacsorán elhangzott beszélgetésnek egy fontos részletét adja elénk. Jézus itt erőfeszítést tesz arra, hogy elmagyarázza, hogy az Atya és Ő egy. Azt mondja, hogy aki látja őt, vagyis érti, hogy mit és miért tesz, az látja, azaz érti az Atyát is. És persze belátja, hogy Istent nem lehet emberi ésszel fölfogni a maga teljességében. De mióta készülhetett Jézus arra, hogy ezeket az erős kijelentéseket megtegye?

Forrás: Hans Braxmeier képe a Pixabay -ről.

Jézus első megnyilvánulása is az Atyáról szól

Mindenki ismeri a 12 éves Jézusról szóló történetet. A Fiú szüleivel elmegy Jeruzsálembe, hogy ott ünnepeljenek. De az úton hazafelé egyszer csak rájönnek a szülei, hogy nincs a társaságban Jézus. Keresésére indulnak és a jeruzsálemi templomban találnak rá. Megkérdezi tőle az Édesanya, hogy miért tette ezt velük. És ekkor, Jézus első, a Szentírásban rögzített megnyilvánulásában máris az Atyáról beszél. Így:  „De miért kerestetek? Nem tudtátok, hogy nekem Atyám dolgaiban kell lennem?” Lk2, 49

Nagyon fontos a megfogalmazás. Ekkor még annyit mond, hogy Atyám dolgaiban kell lennie. Később, felnőttként, a halála előtti utolsó estén nyíltabban beszél, lényegében a Szentháromság misztériumáról. De vajon, mióta készül ennek a pár gyönyörű gondolatnak a megosztására?

Jézus emberi módon is tanult

A dogmatika foglalkozik azzal is, hogy milyen módon jutott az ember Jézus tudáshoz. Sok mindenben úgy, mint minden más ember, tanulás útján. De volt egy olyan tudásforrása is, amely embernek nem adatott meg. Igazi beszélgetésben hallotta az Atya hangját.

A hittudósok közül mégis sokan azt gondolják, hogy Jézus nem csak emberi módon tanult, hanem ahogy mi emberek kikövetkeztetünk dolgokat magunkról és a világról, így Jézus is rájött bizonyos igazságokra. Amikor pedig rájött, akkor biztos volt benne a nagy felfedezők közlésvágya is – no meg a nagy tanítók, próféták vágya, ami szerint tovább kell adniuk, amit az Atyától hallottak és amire ennek kapcsán rájöttek.

Mi magyarok jól érthetjük, hogy Jézus, ellentétben Jónás prófétával, aki Babits Mihály szerint „rühelte a prófétaságot”, mindent meg akart osztani, amit az Atyáról tudott. Lehet, hogy már 12 éves kora óta erre készült. És az is lehet, hogy a Jordánban való megkeresztelkedése óta, amikor az Atya kinyilatkoztatta, hogy Jézus az Ő szeretett Fia, akiben kedve telik.

Nem tudjuk, hogy mióta készült ennek a mondanivalójának a közlésére, de biztos, hogy a megfelelő helyen, a megfelelő időben, a megfelelő embereknek tette. Ezzel adott példát a kisközösségekben élő mai katolikusoknak arra, hogy hogyan és mit osszanak meg egymással, amikor Istenről beszélgetnek. Ezek alapján, Te jól osztod meg hitbéli tapasztalataidat?

Íme, a mai evangélium!

Az utolsó vacsorán Jézus így szólt tanítványaihoz:

„Ha ismernétek engem, Atyámat is ismernétek. De mostantól fogva ismeritek őt, és látjátok.”

Fülöp megjegyezte: „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és ez elég nekünk.”

Jézus így válaszolt: „Már olyan régóta veletek vagyok, és nem ismersz engem, Fülöp? Aki engem lát, az látja az Atyát is. Hogyan mondhatod hát: »Mutasd meg nekünk az Atyát?« Nem hiszed talán, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem? A szavakat, amelyeket hozzátok intézek, nem magamtól mondom, és a tetteket is Atyám cselekszi, aki bennem van. Higgyétek el, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem! Ha másért nem, legalább a tetteimért higgyétek!

Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hisz bennem, ugyanazokat a tetteket fogja végbevinni, amelyeket én cselekszem, sőt még nagyobbakat is tehet azoknál, mert én az Atyához megyek.

Bármit kértek majd nevemben az Atyától, megteszem nektek, hogy az Atya megdicsőüljön a Fiúban. Ha pedig tőlem kértek valamit a nevemben, azt is teljesítem.”

Jn 14,7-14